Gazdikeresőink

Boldizsár

Délegyházán kóborolt ez a tacsi keverék kanocska, kinek segítségkérő posztjába ” botlott ” egyik önkéntesünk. Elment hát, hogy segítsen . Kis udvarlást követően, megfogta a kutyust és chipet néztek benne. Volt benne, ráadásul regisztrált. A gazdát felhívta, aki azonnal lemondott a kutyusról….. Elmondása szerint sosem volt az ő kutyájuk , feléjük kóborolt, sokszor látták, etették, egyszer hívtak hozzá orvost, feltehetően akkor lett a nevére chipelve Boldi. Mindegy is… Vagyis egyesületünk egy kutyuskával ismét gazdagodott. Tehát Boldi , akit időközben átneveztünk, mert a Picurra egyrészt nem hallgatott, másrészt a Picur túl gyakori név, valami különlegesebbet érdemel 🙂 Boldi tehát most karantén idejét tölti, de ahogy letelik az, megkapja első oltásait, ivartalanítjuk és gazdikereső lesz. Boldi 4 éves kanocska, nagyon kedves, bújós kutyus, imád az ember közelében lenni. Kutyákkal nagyon jó a kapcsolata, nyugodt kutyus, és szobatiszta. Ha ki kell mennie, akkor jelez. Nagy csavargó életet élt, teste tele van apró sebekkel, és annyi infót még kaptunk róla, hogy a szárnyasokat szívesen elkapta és elfogyasztotta társaival ott a környéken. Boldit kizárólag benti kutyusnak adjuk, természetesen, ha van kert, kijárással, de annak atombiztosnak kell lennie. Addig is gazdijelöltek jelentkezését a vagarescue@yahoo.com-ra várjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük