Gazdikeresőink

Denny

 

 

Denny gazdit keres!
Feltehetően kutyatámadás áldozata lett, apró kis testén sok harapásnyom látszódott és egyik szeme annyira megsérült, hogy el kellett azt távolítani.
Sajnos másik szeme már akkor el volt sorvadva, így Denny sajnos teljesen vak.
Ennek ellenére nagyon szépen közlekedik, miután felderíti a környezetét, a lakásban, kertben, mintha látna.
Ivartalanítva lett, fogkövet szedtek és fogat húztak neki, sajnos az is el volt hanyagolva.
Kapott 2 kombinált oltást és veszettség ellen is beoltattuk.
Bravectot kapott, és egy speciális sampont, mert a szőre ki volt kopva. Szerencsére hatásos a fürdetés, mert szőre , ahol nem volt, szépen kezd visszanőni.
Denny egy tünemény.
Imád az ember közelében lenni, rajta csüng, és követi, akárhova is megy 🙂
Más kutyákkal sincs semmi problémája, szépen alkalmazkodik. Mára szobatiszta.
Dennynek olyan otthont keresünk, ahol a gazdival lehet szinte egész nap.
Szüksége van az emberi közelségre, a beszédre, hangokra, hisz ő csak ezeket érzi a világból. (meg a szagokat) :))
Denny kb 10 éves, fajtatiszta törpe pinscher kanocska. Bár ez saccolt kor, mi fiatalabbnak tippeljük, fittségét, és mozgását tekintve.

Tehát Dennynek gazdit keresünk. Természetesen bentlakásosat, de ha kert van, ahová kijárhat az is szuper lenne.
Olyan gazdit, aki sok időt tud vele tölteni, esetleg munkahelyre magával vinni.
Nagyon kérem, csak olyan jelentkezzen, aki felelősséggel tudja vállalni Dennyt.
Természetesen örökbeadási szerződéssel adjuk őt.
Elő- és utókontrollal, folyamatos kapcsolattartással.
Dennynek a legjobbat akarjuk!

Bemutatkozó leveleket a vagarescue@yahoo.com-ra várjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük